Top Ad 728x90

Újra koldulnak a Kétfarkúak - Egy óra alatt egymillió olimpiaellenes plakátra

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt - ahogy már megszokhattuk tőlük - ismét az emberekhez fordult és elkezdett egy újabb plakátkampányra koldulni. Ezúttal a budapesti olimpiát szeretnék megakadályozni.

Fotó: Index, Huszti István
A viccpárt ezúttal a Momentum Mozgalom olimpiarendezés-ellenes aláírásgyűjtéséhez csatlakozva, vagy azt politikai ambícióik okán meglovagolva (kinek hogy tetszik) kezdett el ismét pénzt kunyerálni az adófizetőktől. Sejthetjük, hogy milyen komolytalan és vérlázító plakátok lepik majd el ismét az utcákat, ha ezek célhoz érnek.

Nem új keletű a kutyák kunyerálása, hiszen 2015-ben már összetarháltak az emberektől 34,5 millió forintot a bevándorlóellenes plakátkampány ellenkampányára. Ebből a pénzből sikerült olyan csodálatos és sokatmondó plakátokkal teleszórniuk mindent, mint a "Ne kockáztass, nincs mit!" szövegű agyrém, vagy hogy a Fővárosi Vízművek bármikor LSD-t csempészhet az ivóvízbe (ez utóbbit a vízművek cáfolta).

A jelenlegi céljuk az, hogy  NOlimpiás plakátokkal árasszák el Budapestet. A párt egyébként bejelentette, hogy a gyűjtés elég jól indult, hiszen egy óra alatt egymillió forintot kaptak olyanoktól, akik nem tudták más hasznosabb dologra költeni a pénzük.

Oszd meg, ha téged is felháborít, hogy ezek már megint csak kunyerálnak!

Az oldalon megjelent tartalmak forrásmegjelöléssel szabadon terjeszthetők.