Top Ad 728x90

Hazám, hazám, te mindenem: 184 éve mutatták be a Bánk bánt

A Bánk bán Katona József egyik leghíresebb műve, mely a magyar irodalomban is kiemelkedő helyet foglal el. Nyomtatásban 1820-ban jelent meg először, azonban a cenzúra miatt az ősbemutatójára csak 1833. február 15-én került sor Kassán.



A cenzor hivatalos indoklása szerint azért a tiltás, mert "Bánk nagysága elhomályosítja a királyi házét" – az indoklás mögött valójában az az utóbb megalapozottnak bizonyult félelem húzódhat meg, hogy a darabot, különösen a benne szereplő uralkodógyilkosságot, propagandaként használhatják Habsburg- és királyságellenes mozgalmak politikai támogatására.

Nemcsak hogy a színpadon sem mutatták be a darabot Katona életében, de valószínű, hogy a könyv alaknak is a teljes érdektelenség lett az osztályrésze (egészen az első előadások utánig). Ezt látva, Katona elkeseredetten tette félre irodalmári ambícióit és vidékre visszaköltözve, életét jogászként folytatta.

A darab ősbemutatója Katona barátjának, Udvarhelyi Miklósnak köszönhető, aki a kassai színtársulat 1833. február 15-ei előadására Bánk bánt jutalomjátékául választotta. Ő írta le először a "Remek" szót a darabról az előadás színlapján. A kassai társulat több csoportja különböző városokban (ld. lentebb) játszotta a drámát minden évben; a darabnak lassan híre ment; s a könyv iránt is jócskán megnőtt a kereslet.

A harmincas években, lassan ugyan, mégis megkezdődött „a Bánk bán diadalútja”. Kassán, Kolozsvárott, Budán, Debrecenben tűnt fel műsoron 1833-tól kezdve, évenként egyszer az említett helyek sorrendjében; majd 1839. március 23-án játszották a Nemzeti Színházban, öt évig pihentették s csak 1845-től kezdve szerepelt e színház műsorán évenként is többször, hogy az abszolutizmus idején eltiltatván, 1858. március 10-én végre megkezdhesse diadalmainak azóta szakadatlan útját.

A mű jelentőségét az is mutatja, hogy 1848. március 15-én a Nemzeti Színház díszműsorán ez a mű szerepelt (bár végül a forradalom egyéb eseményei miatt valószínűleg elmaradt az előadás). 1861-ben Erkel Ferenc dolgozta fel operává Egressy Béni szövegkönyve alapján.

Oszd meg a cikket, ha érdekesnek találtad!
(Wikipédia nyomán)
zöld kávé vásárlás Képfeltöltés

Az oldalon megjelent tartalmak forrásmegjelöléssel szabadon terjeszthetők.