Top Ad 728x90

Viccből cigiztette a saját gyerekét


A mai nap folyamán tette ki azt a képet az "Angi Lakatos" nevű facebook felhasználó, ami vírusként kezdett terjedni. A képeken egy kisfiú látható, aki még igencsak a gyermek éveit tapossa, a szájában egy égő cigarettával. És igen: a feltöltő pedig a "felelősségteljes" édesanya.


Később letörölte a képeket és mindenkitől bocsánatot kért, aki látta, az indoklás pedig ennyi: ő viccnek szánta. Csendben megjegyezném, hogy elsősorban a saját kisfiától kéne elnézést kérnie, hiszen az ő egészségét teszi tönkre az ilyen akciókkal csak úgy "viccből"...


Nem kell bővebben kifejtenem azt, hogy a dohányzás milyen káros hatással is lehet egy ilyen fiatal gyermek fejlődésére és milyen káros következményei lehetnek. Mindenesetre abban azt hiszem mindenkivel egyetérthetünk, hogy ez nem egy követendő minta a fiatal szülők számára.

Mivel ez a cselekedet véleményünk szerint már bőven kimeríti a Btk. 208§-ban foglaltakat, amik a kiskorú veszélyeztetéséről szólnak, így állampolgári kötelességünknek eleget téve az esetet jeleztük az illetékes hatóságok felé és olvasóinkat is erre biztatjuk, hátha a sorozatos bejelentések nyomán érdemben is foglalkozni fognak az üggyel, mert az ilyen magatartást megengedhetetlennek tartjuk.

A hölgy facebook adatlapja szerinti illetékes hatóság elérhetőségeit a linkre kattintva találja:
Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya

Oszd meg az írást ismerőseiddel is, hogy ne lehessen ilyesmit következmények nélkül elkövetni!

Az oldalon megjelent tartalmak forrásmegjelöléssel szabadon terjeszthetők.