Top Ad 728x90

Már épül a második kerítés a déli határon

A Bács-Kiskun megyei Kelebiánál megkezdődött a második kerítés építése – tudta meg a Magyar Idők. Az első vonalhoz hasonlóan a másodikat is a büntetés-végrehajtás munkatársai, illetve fogvatartottak készítik.


Kelebiánál egyelőre a kerítést tartó oszlopok állnak. A Csongrád megyei Ásotthalomhoz pedig már leszállították az építéshez szükséges eszközöket, a kerítés elemeinek egy részét.

A Magyar Idők úgy tudja, hogy a második kerítés elkészültére nagyon szűk határidőt, hatvan napot szabtak a büntetés-végrehajtásnak. Ennek az lehet az oka, hogy a kormány azt szeretné, elkészüljön a kerítés, mire az enyhe idő miatt nagyobb tömegben megérkeznének a migránsok a szerb–magyar határhoz.

A Híradó.hu arról írt, hogy az olasz belügyminisztérium adatai szerint idén az Európába érkezett bevándorlók száma már meghaladja a tízezret, ami háromszor annyi, mint tavaly ugyanebben az időszakban.


Ismert, hogy az első kerítést még 2015 nyarán építették fel a 175 kilométer hosszú szerb–magyar határszakaszon, majd szeptemberben a horvát–magyar határon is felhúzták a drót­akadályt. Azóta a kerítés mellett utat építettek ki, több helyen közvilágítás is van, illetve hőkamerákat, hangszórókat is szereltek fel. A második kerítés az út másik oldalán épül fel. A kormány a múlt heti ülésén hozott határozatot a második kerítés építéséről, illetve az idegenrendészeti szabályokról. Eszerint a jövőben senki sem léphet az ország területére addig, amíg ügyét jogerősen el nem bírálták.

A korábbi szabályozás szerint amennyiben valakinek nem zárult le az ügye 28 nap alatt, akkor a tranzitzónából az ország belsejében lévő nyílt befogadóállomások valamelyikében szállásolták el. Ugyanide kerültek az úgynevezett érzékeny csoportba tartozók, azaz a kisgyermekes családok, az idősek, a betegek, illetve a kísérő nélküli kiskorúak is.

Az új szabályozás a 28 napos határidőt törölte el, illetve eszerint már az érzékeny csoportba tartozóknak is a határon kell kivárniuk a végleges döntést ügyükben.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!
zöld kávé vásárlás Képfeltöltés

Az oldalon megjelent tartalmak forrásmegjelöléssel szabadon terjeszthetők.