Top Ad 728x90

Erdély-szerte mozgósítanak a Székely Szabadság Napjára

Buszok indulnak Kolozsvárról, Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából és Sepsiszentgyörgyről. - írja a Főtér.ro.

Fotó: Mohácsi László Árpád
Készülődnek az autonómia ügye mellett elkötelezettek a március 10-én, Marosvásárhelyen esedékes Székely Szabadság Napjára: az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megyei szervezetei buszjáratokat indítanak több erdélyi nagyvárosból.

A Székely Vértanúk emlékművénél 16 és 17 óra között tartják a megemlékezést, amelynek a végén koszorúzásra kerül sor. Ezt követően tiltakozó felvonulás keretében vonulnak a prefektúra elé, a menet várhatóan 19 órakor ér véget.

Az eseményre székely zászlókat, település-, vagy más jogkövetelő táblákat lehet vinni, azonban a Székely Nemzeti Tanács felhívta a figyelmet, hogy hegyezett, vagy túl hosszú zászlórudat nem fognak beengedni a csendőrök.

„A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy civilizáltan, székelyekhez méltón viselkedjenek, ne okozzanak gondot törvénytelen feliratokkal, bekiabálásokkal, kár volna, ha ezzel vonnánk magunkra a figyelmet”
– írja a Székely Nemzet Tanács.

Az EMNT és az EMNP közleményei alapján buszok az alábbi településekről indulnak.


  • A Kolozsvárról induló buszos utazásra a 0762/248-686-os telefonszámon lehet jelentkezni. Az indulási helyszínt a jelentkezők számának függvényében határozzák meg. 
  • Székelyudvarhelyen az EMNT irodájában (Vár utca 4. szám), vagy a 0266/210-575-ös telefonszámon lehet előzetesen bejelentkezni. Az autóbusz március 10-én 13 órakor indul, a Lidl parkolójából.
  • Csíkszeredában az EMNT irodájában (Petőfi utca 7. szám), vagy a 0762 248683-as telefonszámon lehet jelezni a részvételi szándékot. Az autóbusz március 10-én 12 órakor indul az Erőss Zsolt Aréna elől.
  • Sepsiszentgyörgyön az EMNT irodájában (Bánki Dónáth utca 36. szám), valamint a 0762 248669-es vagy 0267 310551-es telefonszámok valamelyikén lehet bejelentkezni. Az érdeklődők a Bod Péter Megyei Könyvtár előtt gyülekeznek március 10-én 10.30-kor, 11 órakor pedig elindulnak Marosvásárhelyre.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Az oldalon megjelent tartalmak forrásmegjelöléssel szabadon terjeszthetők.