Top Ad 728x90

Állítólag összeverik a migránsokat a magyar határ védői

Verésnyomokat, kutyaharapásokat találnak a magyar határon visszafordított migránsokon belgrádi orvosok, állítja egy svéd lap.


Az Aftonbladget riportjában az Index szerint arról írnak, a szerb-magyar határzáron visszafordított, majd Belgrádig visszaszoruló migránsok között eddig is voltak olyanok, akiken gumibot okozta sérüléseket találtak az orvosok, most azonban több ilyen eset volt, mint korábban.

Az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet egyik tagjára, Andrea Contentára hivatkozva azt írták, nemrég egyetlen nap alatt húsz bevándorlót kellett ellátniuk az orvosoknak.

Ugyan a hatósági erőszakot nem tudják bizonyítani, csupán a migránsok elmondásaira építenek, a szervezet szerint egyértelműen látszik, hogy ökölcsapások, gumibotozás és kutyaharapás okozta sérülésekről van szó.

A migránsok ráadásul olyan történeteket is mondanak, miszerint a magyar határvédők elvették vagy összetörték telefonjaikat, vagy a hideg időben is vízzel öntötték le őket.

A magyar belügy következetesen tagadja az ilyen vádakat, és bizonyítékok sem állnak rendelkezésre, hogy valóban történnének ilyen esetek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!
Alfahír

Az oldalon megjelent tartalmak forrásmegjelöléssel szabadon terjeszthetők.